Komárom és Környéke Önkormányzati Társulás portál

Komárom - köszöntő





Komárom kezdőoldala
www.komarom.hu

Hírek
Hirdetmények
A hónap rendezvényei
Eseménynaptár


Köszöntő
Település történet
Látnivalók
Elhelyezkedés
Népesség
Testvérvárosok


Alapadatok
Elérhetőségek
Osztályok, dolgozók
Ügyfélfogadási idők


Képviselő-testület
Bizottságok
Testületi ülés
Meghívó, előterjesztések
Rendeletek
Jegyzőkönyvek
Határozatok
Önkormányzati szerződések
Közbeszerzések
Pályázatok


Étterem
Szállás
Múzeum
Gyógyfürdő
Monostori Erőd


Intézmények
Egészségügy
Helyi adók

Komárom - Református templom


Komárom Város Polgármesteri HivatalaKedves látogatók!

Dr. Molnár Attila vagyok, Komárom polgármestere.
Városunk sajátságos helyzete és történelme okán csakúgy számot tarthat az érdeklődésre, mint mai helyzetében és állapotában is vonzó, vendégszerető nyitott szellemiségű kisváros.
Honlapunkat őszinte szívvel ajánlom mindazoknak, akik ismerik városunkat és azoknak is, akik próbálnak megismerni bennünket.
Bár sokat és sokan írtak már Komáromról - Anonymustól Jókai Mórig, Mikszáth Kálmántól Zsolt Béláig - a mindig változó városnak mindig van új mondanivalója magáról, eredményeiről, gondjairól, terveiről.
Múltunk közös a Duna másik partján fekvő történelnelmi Komárommal és az egységesülő, határok nélküli Európában a jövőnk is közös.
A jelen pedig arról szól, hogy Komárom szerencsés földrajzi fekvéséről, kiváló infrasturkturájából adódó lehetőségekkel élve a szó minden értelmében biztonságot nyújtó, szerethető, kulturált várost formáljunk.
Ismerjék meg Komáromot, fogadják szeretettel bemutatkozásunkat, tájékoztatónkat.

| Statisztika | Honlap térkép | Adatvédelem | Honlap: Musitz Balázs, Komárom Város Polgármesteri Hivatala | javasolt felbontás:1024 * 768